Mađari su narod koji je značajno oblikovao konture moderne Rijeke, a mađarski jezik, iako danas rijetko korišten, jedan je od najutjecajnijih jezika u ovom području.
Mađarski jezik se govori u Mađarskoj, Srbiji (u Vojvodini) te dijelovima Slovenije (oko Lendave u istočnoj Sloveniji), kao i u dijelovima Rumunjske, Slovačke, Ukrajine, Hrvatske i Austrije. Iako u tim zemljama nema status službenog jezika, njime govori ukupno 13.611.600 ljudi. Kao službeni jezik Mađarske, mađarski je također jedan od službenih jezika Europske unije. Mađarski je službeni jezik Vojvodine i tri općine u Sloveniji: Hodoš, Dobrovnik i Lendava. Također je priznat kao manjinski ili regionalni jezik u Austriji, Hrvatskoj, Rumunjskoj, Bukovini, Zakarpatiji u Ukrajini i Slovačkoj. U Rumunjskoj i Slovačkoj, službeni je na lokalnoj razini u općinama i gradovima gdje je mađarska etnička zajednica veća od 20%.
Mađarski se piše prilagođenom latinicom s dodatnim znakovima za kratke samoglasnike ö i ü te duge samoglasnike á, é, í, ó, ő, ú, i ű. Dvoslovi (cs, gy, ly, ny, sz, ty i zs) predstavljaju jedan glas, dok se q, x i w rijetko koriste osim u stranim imenima.
Iako broj Mađara u Rijeci nikada nije bio velik, njihov utjecaj i ostavština su značajni. Rijeka i Primorsko-goranska županija imaju bogate kulturne veze s Mađarskom koje doprinose regionalnoj kulturnoj raznolikosti. Povijesne, jezične i umjetničke veze oblikovale su mađarsko-hrvatske kulturne dodire na ovom području. Mađarski jezik, kultura i posebno arhitektura ostavili su neizbrisive tragove u Rijeci i okolici.
Za projekt 100 dugih riječkih jezika s nama je svoju poeziju na mađarskom jeziku podijelio Nikola Tutek. Tutej je rođen 1978. Autor je kratkih priča od kojih su se mnoge pojavile u književnim časopisima u Hrvatskoj i inozemstvu. Također, autor je tri zbirke kratkih priča: Zlatna pirana (2006.), Ljudi koje sam izmislio (2009.) i Pamrav i pragrgan (2015.). Njegova priča Pičkin dim proglašena je trećom najboljom na FEKP-u 2020. Piše kratke priče, dramske tekstove i poeziju. Osim na hrvatskom, piše i na engleskom i mađarskom jeziku. Voditelj je radionice pisanja kratke priče u Centru za kreativno pisanje, CeKaPe.
Fekete frakk Pesten él egy varjú. Sajátomként szeretem. Reggelente korán kelek, hogy A lábnyomaimmal hagyjak Neki üzenetet a hóban. Szótlanul lépkedünk egymás mellett, Mert én nem szoktam bölcsen beszélni, Ő pedig nem tud szépen énekelni. Aztán belépek a kedvenc kocsmámba, Ami pont az ő kedvenc tetője alatt áll. Mindketten ülünk a helyünkön És jól érezzük magunkat. Néha metróval kell járnom. Olyankor a varjúm kicsit sértődötten Bújik el a felhők között. Aztán kibékülünk egymással, Általában a budai oldalon. Azt hiszem, hogy a varjú A legelegánsabb a madarak között. Főként a fekete frakkja miatt. /Tutek Nikola és Hajnal Fanni/ Olbendorf, 2005. december
Fogantyú és kilincs reggel a ködbe, az esőbe, ami nem esik, hanem szétkenődik, a ködbe és a vízgőzbe, amely a szürke levegőben barangol és még az esernyő feketéjét is kifehéríti. reggel, munkára fel – rohanok a kopott fogantyús táskával tiszta, igazi, hamisítatlan, vastag állati bőrből készült. reggel a marsrutkába, a kisbuszba, a konzervbe, a bánatba, lehajolok és vándorolom a görbékben; szerelem üvölt a rádióról dobom a seggemet az ülésre, és kint, csak most igazan esik elárasztja, megfullad, a szürkeség legyőzi önmagát, a szürkeség öngyilkos lesz a kalinyingrádi égen, s miután az utolsó szín is meghal, a cseppek elhomályosítanak minden kilátást. gondolkodom, talán az univerzum vége ugyanígy néz ki, kapaszkodom a fekete táska fogantyújába, a vezető dudál, ő dühös ezután zuhany és hideg, amit hozta a szél, a felhők vigyázzba állnak, mint a katonai akadémia kadétok a nagysapkás ember előtt én látom mindezt a marsrutka ülésről, amikor megyek dolgozni. az égen, a város fölött, ott van a szlogen: legyen tájékozott, szükséges! Igenis, ez így van: szükséges élni az óvatossággal, ami rímel a csúnyásággal és szomorúsággal számolom az érméket ; ebből mindenféle van, de mindegyik ugyanúgy néz ki különösen a megfagyott kézben tizenhét rubelt, hogy elkerüljem az esőt egy dobozban gondolkodom, talán a halak is menekülnek valamiféle tompa tengerekből, önkéntesen feküdnek a konzervdobozokba, kikapcsolnak a fényt, alszanak, nyugodtak, pihentek, ringatózva a saját szószukban, a mennyei szürke szószban vízből és szélből – rohanom a fekete táskával a kezemben munkába és remélem, talán látni fogom egy picit a napsugárból, vagy inni fogom a délutáni sört, talán csak egy cseppnyi szesszel, csupán a hangulat miatt, a magányos, hatalmas, fából készült asztalon a tanári koliban, ahonnan gyakran megfigyelem az esőt és arra gondolom, milyen típusú lelkek léteznek. írom le a szavakat, amelyek segítenek nekem osztályozni az árnyékokat, amiket a létünk hagy el az esővel szétköpött járdákon, megfogom a kilincset, elcsendesül minden, mosolygok. na, érkezett a tanár úr a nadrágszárai nedvesek az esőtől, a hajában kalinyingrádi égből készült szósz s az arca, mint egy döglött hal és kint fúj a szél, hideg van és a szürkeség harmonikán játszik. / Tutek Nikola, 25.06.2012., Kalinyingrád/
Tündérmese
A madarak kedvenc tündérmesémet éneklik újra.
A fű is azt suttogja: jó neked idegen,
Borospoharamban darazsak fuldokolnak,
Két suhanc a vonaton az öklével fenyeget,
S én ebben a fergetegben élvezem a gyengeséget.
A tenger valójában eltűnik a vonat,
Az illatos ágakkal bevont állomáson kiszállok belőle,
Az ő keblein szeretném ma kitanulni az örök valóságot,
Vágyom rá, hogy szorosan öleljen míg el nem alszom.
Vágyom a tündérmesédre.
Fannimnak
/NIKOLA TUTEK/
Istaknuti vizual: Aleš Suk
#jezik #književnsot #mađarski jezik #Nikola Tutek #poezija
